Az első, talán legismertebb márkánk, amely a cégcsoport magját képezi. Szinte az összes többi brand mögött ott van a WORLD IS MINE, sokan ezzel azonosítják a tevékenységünket. Ha rendezvényszinten nézzük a WORLD IS MINE-t, pár szóban összefoglalva: 1 napos fesztiválélmény, legtöbbször külföldi fellépőkkel, megfizethető áron.

Ezzel párhuzamosan, a WORLD IS MINE, úgy véljük, már túlmutat egy-egy eseményen. A márka inkább egy ÉLETÉRZÉST és MINŐSÉGET szimbolizál, amit főként továbbra is a rendezvényeken keresztül közvetítünk – de egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk egyéb csatornákra is.

A WIM 360 koncepción keresztül CSR tevékenységet is indítunk. Az eredeti területünktől nem elszakadva, a szórakozás mellett szeretnénk felhívni arra a figyelmet, hogy milyen fontos a sport, az egészség és ezen keresztül a személyes fejlődés – folyamatosan törekszünk ilyen jellegű programalternativák kialakítására is.

A felelősségteljes, fenntartható életélvezet eszméjét támogatjuk mind saját életünkben, mind a csapattagok nevelésekor – a vendégeinknek is ezt a szemléletet szeretnénk átadni. A WORLD IS MINE mögött egy 200 fő feletti, országos véleményvezér-csapat áll, ami egyéb márkáink kapcsán is rendszerint aktív.

WIM GROUP

Wim Group 1143 Budapest, Zászlós utca 56. 3.em. 1. Wim Group +36 70/6259297

© WIM GROUP 2021